Abwo: Minden remek itt!
2010. 02. 26.
-
Új igazolásunk, David Solomon Abwo érkezésével még erősebbé válhat a támadószekciónk.
Alig egy hónapja érkezett hozzánk a nigériai David Solomon Abwo, de máris az egyik legnagyobb közönségkedvenc lett. A szerdai ankét után többen is megrohamozták, hogy autogramot kérjenek tőle, ezt követően adott interjút honlapunknak a pengés játékos.
- Hogy érzed magadat az új csapatodban, a Lombard FC Pápában?
- Nagyon szépen köszönöm, jól, sőt, remekül érzem magam itt Pápán! A társak szimpatikusak, a csapat szépen fejlődik, szóval minden nagyszerű.
- Hogy kerültél a Lombardhoz?
- Az ügynököm révén kerülhettem ide Pápára. Amint ideérkeztem rögtön megszerettem ez a klubot, és végül ide is szerződtem.
- Mi volt az első benyomásod a csapattal kapcsolatban?
- Ezt megelőzően Franciaországban, az US Créteil-Lusitanos együttesében futballoztam, amely a harmadosztályban játszik. Tisztában voltam vele, hogy a Lombard FC Pápa a magyar NB I-ben játszik, ezt már előtte is mondták, hogy egyáltalán idejöttem, és az első osztály az az első osztály, legyünk bárhol is a világban. A gárda jó helyet foglal el a tabellán, roppant erős csapatunk van.
- Melyek számodra a leglátványosabb különbségei a francia és a magyar bajnokságnak?
- Azt hiszem, a franciák kevesebb hangsúlyt fektetnek a taktikai felkészültségre, ellenben az ottani játék sokkal agresszívabb. Véleményem szerint ezek a legmarkánsabb különbségei a két bajnokság futballjának.
- Kivel tudod a legjobban megértetni magadat az új csapatodban?
- Azt még nem tudom megmondani, hogy ki lesz a legjobb barátom a keretből, de a lett fiúval, Vadims Zulevsszel kiválóan meg tudok beszélni mindent.
- Végezetül, mik a céljaid a jövőre nézve?
- Azt akarom, hogy minél magasabb szintre jusson ez a klub, lehetőleg az én segítségemmel. Céljaim közt szerepel az Európa Ligában vagy a Bajnokok Ligájában való részvétel, természetesen a Lombard FC Pápával!
|