Véber: Meglepjük a Debrecent!
2010. 03. 05.
-
A Lombard FC Pápa vezetőedzője új hadrenddel küldeni ki csapatát a DVSC elleni bajnokira.
A múlt hétvégén szervezett és jól felépített játékával csapatunk értékes pontot rabolt el az MTK-tól. A soros mérkőzésen azonban bizonyosan nem az egy pontért lép pályára Véber György csapata, amely a bajnok DVSC-t fogadja vasárnap Pápán. Vezetőedzőnk rendkívül bizakodóan várja a megmérettetést, és egy kis "meglepetést" is szolgáltatna a vendégeknek.
- Természetesen csak és kizárólag a három pontért lépünk pályára vasárnap délután, ez nem is lehet kérdés - kezdte Véber. - Ha a két rajtot nagyító alá vesszük, akkor megállapítható, hogy az MTK tavaly júliusban jogosan nyert. Most ugyanakkor a pontszerzésünk jogos, sarkosan fogalmazva töretlen a csapat fejlődése. Ebből következik, hogy a Debrecen ellen nem is várhatok mást, mint győzelmet. Nem titkolom: le akarjuk győzni a DVSC-t, ennek a szellemében készült a gárda egész héten. Egy kis "meglepetéssel" készülök Herczeg András kollégámnak és csapatának, bizonyosan nem számítanak majd erre a húzásra. Nem konkrétan a játékosok váltására gondolok, inkább a játékunkban lesz változás. Az alapfelállásunk, vagyis a 4-3-3 megmarad, ezen belül szeretnénk változtatni, ezt már eldöntöttem, és meg is "húzom" ezt a lépést. Nyíltsisakos, támadó futballra készülünk, mondanom sem kell, hogy óriási fegyvertény lenne a három pont megszerzése. Tudjuk, hogy mi az ellenfelünk erőssége, emellett a játékosaik, Rudolf Gergely, Czvitkovics Péter is kitűnő képességűek. Elsősorban ezeket kell levédekeznünk, így készülünk is ezekre a veszélyekre. Aki mer, az nyer, az új taktikával akarjuk meglepni a Lokit, persze a védekezésünkre maximálisan odafigyelve.
|