Zsivoczky Gyula szerint a Lombard sokat tett az egyenlítésért

ápr
21

Zsivoczky Gyula, együttesünk vezetőedzője a tegnapi mérkőzést követő sajtótájékozatón úgy fogalmazott; a Lombard sokat tett az egyenlítésért a Győr ellen. Egyben reméli, hogy ez az akarat megalapozza azt, hogy a játékosok elkapják a ritmust, és a hátralévő hat bajnoki találkozón olyan teljesítményt nyújtanak majd, amely a Pápa számára megfelelő lesz. A vendég csapat trénere, Pintér Attila szerint is jó találkozót játszott a két együttes, egyúttal nagyon sportszerűen sok sikert kívánt csapatunknak.

Beküldte: Anonymous tovább

Egy pontot szereztünk a listavezető ellen - Griffiths révén sikerült egyenlítenünk

ápr
20

Egy pontot szerzett csapatunk a bajnokság listavezetőjével szemben. A Győri ETO az első félidő 16. percében jutott előnyhöz Nikola Trajkovic találatával, majd a találkozó utolsó percében a csereként pályára lépő Griffiths révén bravúrosan egyenlített a Lombard Pápa a Perutz Stadionban.

Beküldte: Anonymous tovább

Zsivoczky Gyula: Remélem sikeresek leszünk, bízom a csapatomban!

ápr
20

Ma késő délután a listavezető Győri ETO csapatát fogadjuk a Perutz Stadionban. A két nyugat-dunántúli együttes találkozóját várhatóan sok szurkoló a helyszínen tekinti majd meg.

Zsivoczky Gyula, a Lombard Pápa vezetőedzője megalkuvást nem tűrő játékot vár el a pápai labdarúgóktól, olyat, amellyel másfél hete két vállra fektették a Debrecent.

Beküldte: Anonymous tovább

Németh Milán: Szombaton mindannyian győzni szeretnénk!

ápr
19

Várhatóan zsúfolt lelátók előtt lép pályára a Lombard Pápa szombaton késő délután a Győri ETO ellen. A Perutz Stadionban rendezendő mérkőzésen a maximumot kell nyújtania csapatunknak, hogy sikerüljön kedvező eredményt elérni a listavezetővel szemben. Németh Milán, együttesünk baloldali védője a tartalékcsapatból küzdötte vissza magát a pápai kezdő tizenegybe, erről valamint a szombati nyugat-dunántúli összecsapásról beszélgettünk vele.

Beküldte: Anonymous tovább

Szemán György: Az ETO ellen meglepetésre készülünk!

ápr
18

Kiemelt szurkolói érdeklődés kíséri a bajnokesélyes Győri ETO szombati pápai vendégjátékát. A listavazetető a Lombard Pápa ellen lép pályára április 20-án 18 óra 30 perckor a Perutz Stadionban. Szemán György, a Lombard Pápa klubigazgatója nemcsak sok nézőre, de Lombard meglepetésre is számít.

Beküldte: Anonymous tovább

Oldalak

Feliratkozás Lombard Pápa Termál FC RSS csatornára