Szerdán a bajnok Debrecent fogadjuk a Perutz Stadionban!

ápr
08

Márciusban a rendkívüli téli időjárás miatt elhalasztásra került a tavalyi bajnok Debrecen pápai vendégjátéka. Az elmaradt bajnoki fordulóról aztán döntött a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága, amelynek értelmében április 10-én 18 órakor fogadja a Lombard Pápa a hajdúsági főváros együttesét a Perutz Stadionban. 

Beküldte: Anonymous tovább

Megvan az első tavaszi győzelem - Komáromban nyert a Lombard II.

ápr
07

A felnőtt csapathoz hasonlóan a Lombard II. együttese sincs igazán jó formában tavasszal. Nagy Mihály tanítványai ezúttal úgy utaztak a táblázaton utolsó helyen tartózkodó Komárom otthonába, hogy valós esélyük volt arra, végre meglesz az első Lombard II. győzelem. 

Beküldte: Anonymous tovább

Kecskeméti siker Pápán - A helyzeteink megvoltak, a gól azonban most is hiányzott

ápr
06

Első tavaszi győzelmére készült csapatunk hazai pályán a Perutz Stadionban a Kecskemét ellen. A találkozón azonban hiába alakítottunk ki számtalan helyezetet a vendégek kapuja előtt, próbálkozásaink nagy részét a remekül védő Antal Botond hárította. Aztán ahogy lenni szokott, a sok kihagyott ziccer megbosszulta magát, a Kecskemét két kontratámadás végén betalált, így elvitte Pápáról a három pontot. 

Beküldte: Anonymous tovább

Rodenbücher István: A Kecskemét elleni győzelem sokat jelentene

ápr
05

Szombaton délután 16 órakor fogadjuk a Kecskemétet a Perutz Stadionban. Négy ponttal szerzett eddig többet Horváth Ferenc együttese a Lombardnál, így egy pápai sikerrel felzárkózhat csapatunk a középmezőnyhöz. Rodenbücher István szeretné végre Pápán tartani a három bajnoki pontot, hiszen legutóbb Kaposváron sem sikerült ez első tavaszi pontokat begyűjteni.

Beküldte: Anonymous tovább

Szurkoljunk együtt a Perutz Stadionban a Lombardnak!

ápr
04

Nagyon fontos mérkőzést játszik a Lombard Pápa szombat délután a Perutz Stadionban, ahol 16 órától a Kecskemét ellen lépnek pályára Zsivoczky Gyula tanítványai. Csapatunk sajnos nem vitézkedik tavasszal, eddig nem sikerült pontot gyűjteni a téli márciusban, legutóbb a Videotont tudtuk felülmúlni, ám az még 2012-ben volt. 

Beküldte: Anonymous tovább

Oldalak

Feliratkozás Lombard Pápa Termál FC RSS csatornára